Ponyvaregény
Sziasztok, ez itt újra a Klasszikus Hollywood és most
folytassuk a Tarantino marathont. Legutóbb a legelső filmjéről beszéltünk, az
1992-es Kutyaszorítóbanról, ami annak ellenére, hogy első filmes kezdés volt,
rögtön felkerült a filmtörténelem klasszikusai közé, köszönhetően Tarantino
forgatókönyv írói tehetségének, illetve az újszerű stílusnak. Lényeg mi lényeg
Tarantino rögtön felkerült Hollywood térképére, viszont a rendezést egy ideig
hanyagolta, mivel más tervei voltak. Érezte, hogy bár a Kutyaszorítóban egy
mestermű, tud ő még ennél is jobbat csinálni, viszont ehhez tapasztalatokat
kezded gyűjteni írói téren. Így, hát 2 forgatókönyvet is elkezdet írni, amiket
aztán eladott 2 rendezőnek. Az egyik az 1993-as Tiszta románc volt, amit nem
más rendezett, mint Tony Scott (Ridley Scott öccse). E mellett, olyan színészek
adták a nevüket a filmhez, mint Christian Salter, Patricia Arquette, Bard Pitt,
Gary Oldman, Dennis Hopper, Val Kilmer vagy Christopher Walken. A filmről nem
tudok véleményt mondani, mivel még nem láttam, viszont így előjáróban annyi,
hogy a film szintén kultikus lett, köszönhetően a Tarantino által írt
párbeszédeknek. Ezek után a mester elvállalt egy sorozat epizód rendezést,
méghozzá a 90-es évek egyik legnépszerűbb TV showjának, A vészhelyzetnek egy
epizódját rendezte. Meglepő választás, de legalább elmondhatja magáról, hogy ő
Vészhelyzet epizódot is készített. Ezek után a 2. forgatókönyvét is sikerült
eladnia a háborús veterán rendezőnek, Oliver Stone-nak, ebből lett az 1994-es
Született gyilkosok. A film bár később el nem ismert klasszikus lett, de ezúttal
nem Tarantino miatt, sőt. A mester elégé berágott Stone-ra, mivel nem vette
figyelembe az ő koncepcióját. Így a végeredmény szöges ellentétje lett annak,
amit Tarantino akart volna megvalósítani. Ettől függetlenül a film rengeteg
negatív kritikát kapott és csak később kezdte el felfedezni az utókor. Viszont
ebben az évben más is történt. Tarantino úgy határozott, hogy már elég
tapasztalatot szerzet, mind rendezés, mind írói tekintetben. Így neki látott új
filmjének az elkészítésébe, amiről nyugodtan kimondhatjuk, hogy a 90-es évek
legnagyobb hatású filmje lett. Ez a Ponyvaregény.
Történet:
Őszintén szólva történetről nagyon
nehezen lehetne nyilatkozni, de nagy vonalakban összefoglalva. A film 4 külön
álló rövid történetről szól, amik, bár különböznek egymástól, mégis nagyban
összefonódnak. Az egyik történet száll, egy házaspárról szól (Tim Roth, Amanda
Plummer), akik egy kávézót akarnak kirabolni. A másik történet szál (ami nekem
személyes kedvencem) 2 gengszterről szól, név szerint Vincent Vega-ról (John
Travolta) és Jules Winnfield-ről (Samuel L Jackson). Kettőjüknek, a főnökük
megbízásából, vissza kell szerezniük egy aktatáskát egy ellenséges bandától,
azonban az útjuk rengeteg akadályt tartalmaz. A 3. történet szálban szintén
Vincent Vega a főszereplő, akinek elkell, vinne főnökének, Marseilus
Wallace-nak (Ving Rhames) a feleségét, Mia Wallace-t (Uma Thurman) egy esti
bulizásra. A 4. történet száll pedig egy kiöregedett bokszolóról szól,
Butch-ról (Bruce Willis), akit lefizet a nagyfőnök, hogy veszítse el a
meccset, viszont ő ennek ellenére nyer és menekülnie kell. Nagyvonalakban ennyi
lenne ez a 4 történet.
Megvalósítás:
Erről a filmről órákat lehetne beszélni. Viszont az
elvitathatatlan, hogy az ember vagy utálja, vagy imádja. Köztes állapot
nincsen. Higgyétek el próbáltam olyan embereket keresni, akik azt mondják, hogy
ez a film oké volt, de egyszerűen nem találtam ilyen személyt! Erről a filmről,
csak is szélsőségekben lehet beszélni és én mindkét rétegbe tartoztam már.
Bizony! Mikor először láttam a Ponyvaregényt, nem értettem, hogy az emberek mit
szerethetnek benne. Aztán, néhány hónap múlva mondtam, nézzük meg újra. Akkor
már, jobban tetszett, de nem mondtam még azt, hogy ez egy mestermű. Viszont!
Miután már 3.-jára is megnéztem, akkor egyszerűen történt velem valami, amire
akkor nem számítottam. Imádtam minden percét a filmnek! Azóta pedig már DVD
gyűjteményem ékes darabja lett. Na de lássuk, hogy a Ponyvaregény, mitől lesz
az egyik legmeghatározóbb darab a filmművészetben.
Egyrészt: Még a Kutyaszorítóban
kritikámban elmondtam, hogy amit fellehetett hozni a film ellen, az hogy még Tarantino
nem érezte magát elég tapasztaltnak és ez minimálisan érződött is a kész művön.
Viszont itt ugyan azt csinálja, mint a Kutyaszorítóban esetén, de már látszik,
hogy egy igazi forgatókönyv írói császár lett. Ugyan azt a struktúrát követte a
Ponyvaregény esetén is csak sokkal kiforrottabban és céltudatosabban sikerült
megcsinálnia a végeredményt.
Másrészt: Ez a film egy 90-es
évekbeli bomba. Kevés olyan film van, ami ennyire jól reflektálna az akkori
korra. Itt minden van, ami az akkori évtizedet jellemezte. Csak, hogy párat
említsek. Gyors éttermi kultúra, kávéházak, 90-es évek slágerei, heroin, boksz,
chopper stb. Ezek, mind megtalálhatóak a filmben és segítenek abban, hogy a
néző átélje az akkori pop kultúrát. Nem csak a régi generáció fogja átérezni a
retro érzést, de még az új generációt is eltudja varázsolni ez a film.
Nagyvonalakban ezek miatt a
Ponyvaregény az egyik legmeghatározóbb film a világon. Most pedig menjünk bele
a mély részletekbe.
Mint már mondtam Tarantino, ugyan
azt csinálja, mint a Kutyaszorítóban esetén, csak céltudatosabban és
tapasztaltabban. A 4 történet pedig, annak ellenére, hogy első látásra semmi
közük egymáshoz, nagyon is megvan köztük a kapocs. Mindegyik szál a másikra is
hatással van, még ha ezt nem is látjuk elsőre. És itt jelen van egy másik
ismertető jegy, mégpedig a nem lineáris történet. Időrendben valahogy úgy lenne
a film, hogy 1. Az aktatáska visszaszerzése 2. A kávéházas rablás 3. A feleség
szórakoztatása és a 4. Butch menekülése. De Tarantino csavart egyet és felrúgta
az időrendiséget. Ebbe most annyira nem szeretnék belemenni, mert senkit nem
akarok összezavarni (ahhoz, hogy megértsetek látni, kell a filmet), de rövidtávon
annyit elmondhatok, hogy a film ott ér véget, ahol kezdődött. A cselekmény
sorozat valódi lezárása a film 3:4-nél van. Persze ez így önmagában nem
működhetne, ugyan is a cselekménynek érdekfeszítőnek kell lennie, ahhoz, hogy a
néző végig is tudja nézni, hogy aztán az utolsó elem is a helyére kerüljön. És
most tegyük hozzá, hogy a filmnek nincs központi célja. Kifejtem. Egy normális
filmnek a cselekménye abból áll, hogy van egy központi motiváció, ami köré felépítik
a cselekményt. Például a Gyűrűk ura fő motivációja a gyűrű elpusztítása és e
köré építik fel a történetet. Viszont a Ponyvaregény esetén ez a központi
motiváció nincs! Sőt nem is létezett, soha! Történik benne sok dolog, de
egyiket se fogja össze egy központi motiváció. Valahogy úgy épül fel az egész cselekmény(ek),
hogy beszélgetés, esemény, beszélgetés, bonyodalom, megoldás, beszélgetés és
így tovább. És a beszélgetéseknek (ugyan úgy, mint a Kutyaszorítóban esetén),
nincs köze az eseményekhez. Például kiemelném egyik kedvenc jelenetemet, mikor
Jules és Vincent elmegy a rivális bandához, hogy visszaszerezzék az aktatáskát.
Viszont még az előtt beszélgetnek egy kicsit, arról, hogy Vincentnek milyen
volt Amszterdam, illetve arról is, hogy mi a különbség a lábmasszás és az orális
szex között. Egyáltalán nincs köze a cselekményhez, mégis ezeket halljuk a
párbeszédekben. És ami igazán zseniális ebben a filmben, hogy még így is működik.
A párbeszédeket egyszerűen élvezet volt hallgatni. Lehet, hogy nagy részük,
csak random téma felvetések voltak, de egyszerűen annyira életszerűek, annyira
királyok és a maguk beteg módján, annyira viccesek voltak, hogy én vártam
azokat a részeket, mikor megint leülnek dumálni egy jót. És ebben van Tarantino
zsenialitása. A dialógusok életszagúak! A Ponyvaregény olyan, mint egy jó
haver. Elmész vele valahová, dumálgatsz vele random dolgokról és a nap végére
már tervezitek az újabb kiruccanást, mert ezt az élményt újra átakarod élni.
Egyszerűen a néző benne érzi magát a jelenetekbe.
És a cselekmények is megérnek
egy misét. Amikor nem beszélgetés van, akkor is egyszerűen élvezettel nézzük
végig az eseményeket. Annyira elborultak, annyira viccesek, mégis annyira
életszerűek, hogy kaján vigyorral tudtam csak végig nézni a filmet. Ebbe is
belesegítenek a remek párbeszédek. Viszont a feszültség keltés se maradhat el.
Külön kiemelném az azóta ikonikussá vált jelenet sort, mikor Samuel L Jackson
megfenyegeti a rivális bandatagokat. És elhangzik a „SAY WHAT AGAIN!!!(MOND EZT
MÉGEGYSZER!!!)” mondat, ami azóta ikonikussá nőtte ki magát. Annál a résznél,
annyira lehet érezni a feszültséget, hogy azt, még a legtapasztaltabb rendezők
is megirigyelnék. Az elismerés, nem is maradt el, ugyan is mind a nézők, mind a
kritikusok kikiáltották Tarantino-t a világ legjobb forgatókönyv írójának. Meg
is nyerte a Legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-ját, illetve a Cannes
filmfesztiválon is megnyerte az Arany Pálmát, maga az alkotás.
Karakterek, színészek:
Mint minden Tarantino filmben, a
forgatókönyv itt is karakter központú. Sokkal jobban fokuszálnak a szereplők
jellemére, ami egyáltalán nem baj, sőt. Itt is megkapjuk az erkölcsileg
megkérdőjelezhető karaktereket. A szereplők 90% bűnöző a maradék 10% pedig vagy
semmilyen, vagy romlott lelki állapotú. És persze sokan szidják emiatt, hogy
miért ezeknek az embereknek kell szurkolnunk. Ezt aláírom, viszont! Ezek a karakterek
minden gonoszságuk ellenére szerethetőek és szórakozatóak. Na de lássuk a főbb
szereplőket. Vincent Vega. Van egy teória vele kapcsolatban, hogy ő nem más,
mint a Kutyaszorítóból ismert Mr. Drapp-nek a testvére. A teória jogos, mivel a
családnevük ugyan az (Vincent Vega, Vic Vega) és tulajdonságaik alapján is
hasonlítanak egymásra, csak Vincent nem egy pszichopata, mint drága bátya.
Amúgy pedig egy emlékezetes karakter és John Taravolta újra felkerült Hollywood
térképére. Ő a tipikus „kit érdekel” fajta, aki csak saját magával törődik, és
néha még pimaszkodik is a nála feljebb lévő emberekkel. Amúgy egy szerethető
figura. Viszont személyes kedvencem Jules Winnfield. Talán az egész film alatt
ő megy át egy afféle karakter fejlődésen. Ezt most nem akarom ellőni, mert
félek Spoiler veszélyes. De az ő nevéhez fűződnek a legjobb dumák. A film talán
legismertebb idézete, amikor felszavalja azt a bizonyos bibliai idézetet
Ezékieltől. Ja és az már csak, hab a tortán, hogy fekete létére, nyugodt
szívvel niggerezi le fajtáját. Akit még meglehet említeni az Bruce Willis
karaktere, Butch a bokszoló. Neki is vannak remek jelenetei, bár ő egy picit
kilóg a sorból, persze nem rossz értelemben. Ettől függetlenül, még mindig
halál laza marad csak kevésbé humoros. A többiek inkább mellékszereplők, de
nekik is megvannak a maguk legjobb pillanatai is. nem vállnak lábjegyzetté és
nagyon is fontossá válnak történet szempontjából, még, ha ezt elsőre nem is
érezzük.
Teknikai megvalósítások:
Szintén nincs mit erről beszélni
egy kivétellel. A zene. Tarantino szintén licenselt (már létező) számokat
használt fel a filmben. Ezeket önmagukban is jó hallgatni, de a filmmel együtt
csak még jobban fokozzák az amúgy sem alacsony 90-es évek hangulatát. Ja és
operatőri munkánál, meglehet említeni a csomagtartóból való snittet, de az már
lényegtelen.
Összegezve a Ponyvaregény nem
véletlenül van benne mindenidők 10 legjobb filmjei között, sőt a legjobb 5-ben
is simán ott van. A 90-es évekbeli kor megidézése (és néhol már
kiparodizálása), Tarantino forgatókönyvírói tehetsége, a remek és életszerű
párbeszédek és a karakterek stílusossága, mind hozzá járul, ahhoz, hogy ez a
film bekerüljön minden idők legmeghatározóbb Hollywood-i alkotásai közé. Szóval
én kötelezővé tenném a filmet, szinte mindenkinek, de félek, hogy akkor
meglincselnének engem. Mint már mondtam ezzel a filmmel csak szélsőségesen
lehet nyilatkozni. Vagy imádja valaki vagy utálja. Ez emberfüggő. Én ettől
függetlenül ösztönzök mindenkit, hogy legalább egy próbát tegyen vele.
Oscar-díj, Cannes Arany Pálma,
elismerések tömege. Tarantino bebizonyította, hogy érdemes lesz rá figyelni a
közeljövőbe. Viszont nem kezdet bele rögtön új projektjébe, hanem újra
forgatókönyveket adott el, illetve sok filmbe besegített, mint producer.
1997-ben jött a következő filmje, amiről, majd a következő kritikában lesz szó.
Én a Klasszikus Hollywood voltam.
Sziasztok J
Értékelés: 10/10
