2015. november 22., vasárnap

Trónok harca SPOILERES

Trónok harca


Sziasztok, újra itt a Klasszikus Hollywood. Folytatom az új rovatomat, ami a TV sorozatok világával foglalkozik. Most vagyok abban a korszakomban, mikor már a mozifilmek nem nagyon kötnek le és inkább minden fárasztó nap után egy sorozat epizódját nézem meg. Ez jó döntés is volt, mivel a Tv világa már-már olyan nagyságokba emelkedett, hogy a népszerűségét, egy mozifilm is megirigyelné. Legutóbb az én személyes kedvenc sorozatomról a Breaking bad-ről volt szó, amire tökéletesen igaz, hogy a dramaturgiája, a karakterei és a története több mint egy egyszerű Tv sorozaté. És most jöjjön egy olyan műalkotás, ami szintén hatalmas reformot indított el a csatornák világában, illetve nekem is egyik nagy kedvencem. Ez az HBO siker sorozata a Trónok harca, aminek jelenleg 5 évada van, de nem sokára jön a 6. is. De még mielőtt belekezdenék magába a sorozatba, előtte beszéljünk a könyvről egy kicsit. Bevallom őszintén, egy kötetett se olvastam A tűz és jég dala regényciklusból, úgyhogy a kritikám csak és kizárólag a TV-s feldolgozásról fog szólni és nem lesz benne szó a regényről. Viszont, amit hallottam a könyvekről, abból már kitudtam következtetni, hogy a sorozat nagyon eltért tőle. A cselekmények másképpen vannak, a karakterek is máskor halnak meg (van, aki a könyvben túléli, de a TV-ben nem). Úgyhogy ki kell tárgyalnunk egy fontos kérdést, ami ezt a sorozatot is érinti. „Mi a jó és hű könyvadaptáció?” Ez egy fontos dolog és kötelességemnek érzem, hogy letegyem a voksomat, ebben a témában. Hű könyvadaptáció szerintem nincs. Szinte minden film legalább 30%-ban eltér az eredeti műtől, tehát ez a kérdés letudva. Viszont, hogy mi nevezhető JÓ adaptációnak az már más kérdés. Ugyan is egy könyvet nehéz megfilmesíteni. A regények részletesebbek, ez mindig is így volt és így is lesz örökké. Az író megengedheti magának, hogy addig foglalkozzon a művel, ameddig akar. Mivel az olvasó, akkor veszi elő, amikor csak akarja és nincs meghatározva az idő. Az ember elolvashatja 1 hónap alatt az adott művet, de akár 1 évig is húzhatja az időt. Az író tudja ezt és van ideje a történetet és a karaktereket kidolgoznia. Viszont a filmezéssel már más a helyzet. A stúdió előre megmondja, hogy hány perces legyen az adaptáció és mivel ismerjük a producereket, tudjuk, hogy nem fognak egy könyv megadaptálására 5 óra játék időt szánni. Hamar monotonná és unalmassá válhat a film és ezt ők is tudják. Viszont ekkor jönnek a gondok. „Melyik történet szállat, hagyják ki, hogy a mű meglegyen 2 órás?”,”Melyik karaktert hagyjuk ki a műből?”,”Mit változtassunk az adaptáción, hogy sokkal filmesebb vagy befogadhatóbb legyen a nézők számára?”. És, ha meg is csinálják, akkor is ott lesz az a bizonyos réteg, akik foggal-körömmel védeni fogják a könyvet. Ezért is nehéz egy könyv adaptálása, de nem lehetetlen. Lehet az adaptáció egyszerre jó és valamennyire hű is az eredetihez. Ilyen pl. A gyűrűk ura trilógia. Megtartotta a regények hangulatát és mellé beleraktak remek filmes megoldásokat is. Illetve vannak a rossz adaptációk. De az, hogy rossz, még nem jelenti azt, hogy maga a film is szörnyű lenne, sőt! Egyik kedvenc horror filmem (és könyvem is) A ragyogás, már-már vállalhatatlanul sok dolgot változtatott meg, amitől a könyv rajongók utálhatják ezt a filmet, de mégis egy zseniális mozi mérföldkőről van szó. Miért? Mert egy teljesen más alternatívába akarja helyezni a regényt. Míg a könyv a családdrámát helyezte előre, addig a film a magány utáni megtébolyulást helyezte középpontban és ilyen perspektívában tálalta fel a nézőknek. Ilyen mai sorozatunk is a Trónok harca, mely teljesen más úton halad, mint, ahogy George R. R. Martin eredetileg megírta.


Bár már a címbe is benne van, újra elmondom, hogy ez Spoileres lesz. Szóval, aki esetleg nem kezdet bele a sorozatba az csak óvatosan közelítse meg az írásomat, különben úgy jártok, mint Robb Stark a ….. Na azért, ott még nem tartunk.

Történet: Egy kitalált, fantasy világban, név szerint Westerosban járunk. Itt élnek a nagy és kis családok. A történetben 4 fontos nagycsalád szerepel. A Stark-ok, a Lannister-ek, a Targaryen-ek és a Baratheon-ok. A történet nagyon szövevényes és tele van apróbb mellék szállakkal, így nagyon nehéz róla beszélni, de megpróbálom. 3 fontosabb történet száll, van. Az egyik a Királyváras rész, ahol a 7 királyság fő királya uralkodik. Ez a történet inkább a Lannister családról és az ő viszályaikról szól. A másik az Északon játszódó száll, ami főleg a Stark családról szól (ha még maradtak egyáltalán). Illetve van, egy Falon játszódó száll is, amiben az Éjjeli Őrség társasága próbálja megvédeni a birodalmat az északról jövő vadaktól és a Másoktól. A 3. száll pedig egy másik kontinensen, név szerint, Essos földjén játszódik, ahol az utolsó Targaryen leszármazott Daennerys Targaryen próbál visszatérni Westerosban és vissza szerezni a Vastrónt. De ott van, még a többi száll is, csak, hogy párat említsek. Stannis és a vörös asszony hadjárata a trónért, Arya bosszúhadjárata, Jamie és Bryenn utazása Északról, Királyvárba, a Dorne-i történet és még sok Más.
Kicsit értékelném az eddigi évadokat, mielőtt neki vágnék a pozitívumokba.


1. évad: Már mindenki csak a Trónok harcáról, tudott beszélni, úgy hogy eljött az idő, hogy belevessem magamat Westeros minden napi életébe. Az 1. évad pozitívan meglepett. Érdekes volt, mind a történet, mind a karakterek, mind a meglepő fordulatok, illetve a sok vér és szex. Már az első 4 részben olyan sok minden történt, hogy jegyzetelnem kellet, mi-miben volt. Nagyon szövevényes, de egyben nagyon figyelem lekötő sorozat. Ned halálát viszont nekem már ellőtték, így nem okozott nagy meglepetést, bár sajnáltam őt, mert egyik kedvencem volt. Viszont elég volt 1 epizód, hogy tudjam, Tyrion lesz az abszolút kedvencem. A jó kis 1. évad után, már vártam a 2.-at.

2. évad: És onnantól kezdve engem már nem lehette a képernyő elől eltüntetni. Ezt az évadot egy hétvége alatt sikerült megnéznem. Nem viccelek, egy hétvége alatt! A történet nagyon beindult, kezdődtek az izgalmasabbnál, izgalmasabb események. Ebben az évadban az 5 király csatájára helyezték a hangsúlyt. Amit imádtam, az-az, hogy nem voltak nagy és epikus csaták, mégis végig izgalmas tudott lenni. Aztán a 9. részben jött egy zseniális Feketevízi ütközet, amitől körmömet rágtam le annyira jó volt. De, hogy a többi szálról is szó legyen. Arya Harrenhalle-i fogsága szintén érdekes volt, főleg mikor megjelent a sokarcú isten, akinek a nevét még mindig nem tudom kiejteni. Itt ismerjük meg Tywin-t is, aki szintén egy nagyon jó karakter. Északon is közben beindult az esemény. Theon árulása, John és Ygritte kalandjai, de nem szabad megfeledkezni Danny-ről és sárkányairól sem. Az évadzáró pedig zseniális volt.

3. évad: Ahogy a 2. ez is eseményekkel teli volt. A történet haladt előre és közben a karakterek is változtak, pozitív és negatív értelemben is. Királyvárban Joffrey lecserélte Sansát Margery Tyrellre, Tywin lesz a királysegítője, Tyrion-nak hozzá kell mennie Sansához, Cersei-nek pedig Loras Tyrel-hez, aki nem a különböző nemhez vonzódik. Kicsit háttérbe szorult ez a száll, de attól még meg voltak az emlékezetes pillanatai pl. Tyrion beszéde a saját esküvőjén. Nagyobb szerepet kapott viszont a Stark család, mondhatni ők voltak a főszereplői az évadnak. Ott van Robb, aki el akarja foglalni Királyvárat, hogy megmentse húgait a Lannisterek-től. Ezt viszont csak úgy tudja elérni, ha az egyik emberét beházasítja a Frey házba és akkor lesznek szövetségesei. És ami ott történik, az szó szerint sokkolta a sorozat rajongóit. Ha ők is olvassák, ezt a kritikát, akkor tudják, hogy a Red wedding-ről beszélek. Amúgy nekem a kedvenc epizódom lett. De ott van még Arya is, aki a Vérebbel együtt próbálja megtalálni a családját, ha maradtak még egyáltalán. Az ő párbeszédeik nagyon jók és humorosak voltak. Illetve Arya itt kezdet igazán változni. Az ártatlan kislányból, egy bosszúszomjas szereplő lett. De ott van még Jamie, aki a legnagyobb változáson ment át. A sorozat elején egy utálni való karakter volt, akit mindenki a halálba kívánt. Viszont itt teljesen azonosulható lett. A fürdőben előadott monológjával, nagyot, nőt a szememben. Később meg ő és Tyrion lett az egyetlen azonosulható Lannister. Ebben a szezonban jelent, meg egy másik közönség kedvenc Ramsey, aki még Joffrey gonoszágát is túl tudja szárnyalni. Ahogy szegény Tehon-t (már Bűzöst) kínozza, és ahogy azt előadja az frenetikus és ijesztő. Havas John háttérben volt, így arról most nem szólnék. Dannerys pedig ekkor lett kedvencem. Neki is nagyon jó pillanatai voltak, főleg mikor a sárkányait utasítja.

4. évad: Nem kérdés senkinek sem, hogy ez a sorozat csúcspontja. Itt tényleg minden a tökéletesség határát éri el. A karakterek, a dramaturgia, de főképp a csaták és az effektek zseniálisak. Már tényleg azt lehet mondani, hogy a Tv sorozatok mozifilm minőségűek. De haladjunk sorjában. Királyvárban voltak a legemlékezetesebb pillanatok.  Már rögtön az elején egy olyan fordulat van, amit már nagyon, de nagyon vártam. Joffrey végre nincs többé! Yeah! Úristen, de utáltam azt a karaktert. Viszont Tyrion-t vádolták meg, hogy megölte a királyt. Én azért izgultam, hogy ne haljon meg szegény törpe. És ki kell térnem az őt játszó színészre Peter Dinklage-re, aki nagyon beleélte magát a szerepbe. Akik, látták azt a részt, amikor a tárgyalásán kitör belőle a világ általi gyűlölete, azok tudják, hogy miért ő a legjobb karakter a sorozatban. Itt jelenik meg egy új szereplő is Oberyn Marttel, akit szintén a bosszú vezet, mert a Hegy, Tywin parancsára, megölte a húgát. A készítőknek sikerült egy szerethető karaktert csinálniuk Oberyn-ből, csak, hogy ez lett a veszte is. Jamie, pedig még mindig egy azonosulható, szerethető karakter. A másik fontos történet északon játszódik a falnál. John tudja, hogy a vadak támadnak és fel kell rá készülnie az Éjjeli őrségnek, de nem veszik őt komolyan. Majd jön a 9. részben egy olyan csata, ami felejthetetlen mindenki számára. A fal ostroma, a párbajok és szinte minden, már olyan mintha egy mozifilm lenne. De még itt van Arya is, akinek a történetszála, még mindig nagyon jó. Dannerys pedig ebben az évadban kicsit negatívan fejlődött. Ekkor már megkérdeztem magamtól „Biztos, hogy ő jó királynő lenne?” A sárkányai viszont fantasztikusan lettek meganimálva.

5. évad: Na, itt viszont hiányérzetem volt. Az egész évad nem indult igényesen és ez sajnos végig így volt. Ez volt a sorozat leggyengébbje, szerintem. A történet szállak, nagyon semmilyenek és unalmasak lettek, a karakterek nagy része átment idegesítőbbe, vagy semmilyenbe. Arya itt nagy csalódást okozott. Az egész fekete-fehér házas rész sehova nem tartott és a végére már monotonná vált. Danny itt már minden pozitív tulajdonságát elvesztette. Én nem akarom, hogy ő legyen az uralkodó Westerosban. Ami még nem tetszett nekem, az a dornei száll. Hogy az miért kellet, hát nem értem. Unalmassá tette a sorozatot. Viszont megvoltak a jó pillanatok is ebben a szezonban. Tyrion, még mindig jó volt, a Királyváras szálban is voltak jó pillanatok, Ramsey jelenetei aranyat érnek, illetve az egész Északos történet nagyon jó lett. És utána jött az utolsó 3 rész és megmentette az egész évadot. Még mindig azt, mondom, hogy az 5. a leggyengébb, de az utolsó 3 rész egyszerűen briliáns volt. Főleg a rideghoni csata, ami már a Feketevizi csatát is überelte. Illetve az arénás rész a Danny-s szálban nagyon jó volt. Az évadzáró epizód, pedig már a Red wedding féle színvonalat hozta. Én emiatt már várom a 6. évadot.


És most beszéljünk, arról, hogy mik a sorozat erősségei. Először is az univerzum építése. Itt jön be az a pont, hogy a könyvek világát remekül adták vissza. Westeros, már olyan mélységekben lett ábrázolva, mint Középfölde. Van saját éghajlatai, tájai, régiói, társadalmai, királyai. Olyan, mintha létező világról beszélnénk, amit csak tovább fokoz a középkori hangulata. Bár fantasy, nem a mágia a lényeg benne, hanem a realista ábrázolása. De a varázslat rajongóinak, ott vannak a sárkányok, a Mások, illetve Melisandre a vörös papnő és az istenének varázsereje. De a lényeg a középkor brutalitása és politikai csatározásai. Mint, már mondtam a sorozatban nincsenek, nagy csata jelenetek, inkább a beszélgetésekre és az ármánykodásokra fokuszálnak. És még így is adrellalin pumpálóan izgalmas a sorozat. A párbeszédek zseniálisan vannak megírva és érezzük a szavaknak a súlyát és következményeit. Ha pedig csatákról van, szó abban sem okoz csalódást. Nagyszerűek a koreográfiák és az effektek. Főleg a rideghoni résznél. 


A másik nagy erőssége, hogy olyat csinál, amit egy rendes tv sorozat nem merne, megtenni. Írtja a karaktereit. Oké, ez már a könyvekben is így volt, de a sorozat teljesen eltér tőle, így nem tudjuk, hogy most mi fog következni. Elég csak Robb-ra vagy John-ra gondolnunk, milyen felháborodást kavart a haláluk. Én szintén nagyon meglepődtem rajtuk, de pozitív értelemben. Ha egy sorozat ilyet be mer vállalni, hogy a közönség kedvenceit nem fél kinyírni, akkor érdemes tovább nézni. Hiszen a középkor nem volt egy mese-habbal. Ott a legváratlanabb dolgok történtek mindig. Akasztások, lefejezések, mágia-égetések. Ez nem egy mese, ez egy realista középkor szemlélet. A másik, amiben nagyon erős a sorozat a brutalitása. Nem fél a legvéresebb dolgokat megmutatni benne. A másik a nyílt szex ábrázolása. Sokan emiatt támadják a sorozatot. Viszont ez is egy nagyon bátor húzás volt. És akkor rá térhetünk a karakterekre.

Tyrion Lannister: Más néven ördögfióka. Ő a közönség kedvenc és nem is kell csodálni. Ő a legjobb karakter a sorozatban. Olyan, mint a középkori Doktor House. Tele van iróniával a karaktere. A legviccesebb beszólások, az ő számlájára írhatók. A bor és a nők pedig a kedvenc időtöltése. Viszont nem egy léha nem törődöm, karakterről beszélünk. Mellette ugyanis ő az, aki tökéletesen látja, mi baj van ezzel a világgal. Ő az, aki próbál javítani a helyzeten, de mindig alul marad, mert lenézik és megvetik. Jó lenne, ha ő ülne a Vastrónon, de ez nem nagyon történhet meg sajnos. Helyette, viszont egy csomó Emmy-t haza vihetett a színész.

Cersei Lannister: Ha a Breaking bad-ben azt, mondtam, hogy Skyler-nél nincs utálni valóbb karakter, akkor kihagytam Cersei-t. Ő Robert király özvegye és az ő fia a pszichopata Joffrey. A csavar viszont az, hogy nem Robert-től vannak a gyermekei, hanem a testvérétől Jamie-től. Emiatt is vetik meg Királyvárban. Miután Joffrey lesz a király, ő az egyetlen, aki támogatja. Ugyan akkor mindent megtesz, hogy Tyrion-t eltegyék láb alól. Cersei egy manipulátor, de közben nem egy okos nőszemély. Akit nem szeret, azt simán megtudja ölni valamilyen alibivel. Ááá, de utáltam őt. Mikor az 5. évadban megkapta méltó büntetését, én állva tapsoltam. SHAME.

Daennerys Targaryen: Az utolsó Targaryen leszármazott, aki száműzetésben él Essos földjén és sárkányaival vissza akarja szerezni a trónt. Az elején én kedveltem a karakterét. A gyerekes külső egy erős női jellemet takart. Csak gondoljunk a 3. évadra, mikor felszabadította a makulátlanokat és a rabszolgákat. Viszont az 5. évadra nem lett már az az erős női személy, ahogy megismertük. Már látszik, hogy ő is manipulálható és gyenge uralkodó képessége van. Remélem, hogy a 6. évadra összekapja magát és visszatér a régi Danny.

Havas John: Ned Stark fattyú fia. Mivel tudja, hogy nem lehet nagy szerepe a családban, inkább elmegy az Éjjeli őrséghez, hogy a Falon harcolhasson hazájáért. Ám az élet nem igazán kedvező ott, sőt még meg is vetik, mert fattyú. A 2. és 3. évadban van egy kis átállása a vadakhoz, de mind kiderül ez csak csel volt. Később egy tehetséges hadvezér lesz és ezt a néző is eltudja hinni. Nem az érzelmeire, hanem az eszére hallgat, kivéve, hogyha a családjáról van szó. Nekem is az egyik kedvencem lett John. Azonosulható volt és egyben ő a legjobb harcos mindenki közül. Sajnáltam, mikor meghalt az 5. évadban.

Arya Stark: Tyrion után a másik kedvenc karakterem. Egy gyenge kislányból, 5 évad alatt csináltak egy bosszúálló amazont. Hamar elkerül a családjától és, már az 1 évadban végig kell néznie, apja halálát, majd vándorlása során szomorúan veszi észre, hogy minden családtagja meghalt. Hamar felnő és megérti, mit kell tennie, csak az 5. évadra lett elégé semmilyen a története, de az is remélem, változik még.

Sansa Stark: Talán az egyetlen Stark, akit nem kedvelek. Ő a legnaivabb karakter a sorozatban. Hisz abban, hogy a dolgok jóra fordulnak és nekem ezért lógott ki a sorból az ő karaktere. Ez az ábrándozás, nem illik ebbe a világba. Persze az 5. évadra, már ő is kezd fejlődni és rájön, hogy változtatni kell a felfogásán.

Jamie Lannister: Teljesen utálhatóból, lett egy teljesen azonosulható karakter. Tyrion, után ő a 2. Lannister, akinek nem kívánom a halálát. Ő a szépfiú a sorozatban. A király testőrség legfontosabb embere vagy, ahogy, szólítják a Királyölő. Viszont gyengesége a testvére. Szerelmes belé és az ő fia Joffrey is. Először nem veszi komolyan az egész helyzetet, de a 3 évadra ő változik meg a legjobban. Látja a helyzetek súlyát és próbál jobb életet teremteni Királyvárban.


Most pedig jöjjön néhány karakter, akiről pár szót szólnék. Nem lesz részletes, mert akkor soha nem lenne vége a kritikámnak. Joffrey-t utáltam, Ned-et sajnálom, hogy meghalt, Robb-ot sajnálom, hogy meghalt, Stannis-t régen kedveltem, most viszont nem, Kisujj nagyon jó, Varys nagyon jó, Brann-nek elégé monoton a karaktere, Jorah semleges, Oberyn-t sajnálom, Bronn laza, Ramsey pszichopata stb.

Teknikai megvalósítással, most nem untatnék senkit.

Összegezve a Trónok harca egy forradalmi jelentőségű sorozat a TV történelmében, zseniális világgal, zseniális fordulatokkal, karakterekkel és zseniális effektekkel. Már várom a 6. évadot és remélem ti is várjátok rajongók. Én a Klasszikus Hollywood voltam, legközelebb Sherlock Holmes-ról lesz szó.



Értékelés: 10/10

2015. november 14., szombat

Breaking Bad (Spoiler mentes)

Breaking Bad


Sziasztok, ez itt újra a Klasszikus Hollywood. Tudom, hogy nem fejeztem be a horror rovatot, de azt kell, hogy mondjam, hogy az is megbukott sajnos. A Halloween, már rég véget ért, nekem pedig nem volt időm, arra, hogy befejezzem, pedig az igazán jók csak most jöttek volna. Viszont nem érzem, úgy hogy ez már aktuális lenne, főleg, hogy most egy új ünnep közeleg (a karácsony) és a Star Wars hangulat is már itt van. Úgyhogy lesz még szó horror filmekről, de most így ennyi lett volna a rovat. Köszönöm, azoknak, aki velem tartottak eddig és még fognak is, ugyanis most egy új dolog jön, ami elég időigényes, de nagyon aktuális. A karácsony és a Star Wars, még messze van, úgy kell egy másik téma, amiről beszélhetünk. És választottam is egyet, ami miatt a horror rovat is feledésbe merült nálam, mert inkább azzal a témával foglalkoztam. És szerintem jóval érdekesebb mindenki számára. Úgy hogy nem is húzom tovább az időt eljutottunk a TV sorozatok világába. Mostantól nem Klasszikus Hollywood, hanem Klasszikus TV Hollywood vagyok innentől kezdve. Na, jó azért azt nem. Ebben a rovatban beszélnék az általam kedvelt TV sorozatokról, illetve azokról, amiket nem rég kezdtem el pl. A Walking dead-nél már a 2. évadnál járok szóval arról még nem lesz szó, csak majd, ha a végére értem. Az utóbbi időben eléggé rászoktam a sorozatokra, mondhatni, most vagyok abban az időszakomban, mikor már a TV adta lehetőségeket nézzem, mint sem egy teljes mozifilmet. Mivel, hogy a TV már-már olyan szinteket ért el, amit egy mozifilm is megirigyelne. Vegyük pl. a Trónok harcát, aminek a története, a karakterei, az effektjei már-már olyanok, mint egy komplett filmmé. És, ha belegondolunk még jobbak is a sorozatok, mert elég időt hagynak mindenre, hogy részletesebben kidolgozzanak, mindent. A színészeknek van elég idejük, hogy beleéljék magukat a karakterükbe és a történetnek is van elég ideje, hogy kibontakozzon. Viszont ezt nagyon nehéz megcsinálni. Amellett, hogy a történetet és a karaktereket hagyniuk kell fejlődni, még úgy is kell megcsinálniuk minden epizódot, hogy a nézőznek érdekfeszítő és izgalmas legyen, és ne történjen meg az a bizonyos elkasszálás, mikor is a sorozat nézetsége oda és, akkor muszáj befejezni az egészet. Azt pedig senki sem akarja. Na de kitárgyaltuk a sorozatok főbb tulajdonságait és eljött az idő, hogy az általam nagyon, de nagyon kedvelt sorozatokról beszéljek, illetve azokról, melyeket még elfogok kezdeni és a végén azokat is elemezni fogom pl. Walking dead, Dexter stb. És mivel is kezdjük ezt a rovatot? Kezdjük talán a TV történelem legnagyobb gyöngyszemével. A TV világának császárával. Azzal a sorozattal, mely rekordnézetséget döntött meg és azóta, senki sem tudta utol érni. A legjobb dolog, ami valaha történt ezzel a műfajjal. Ez a Breaking Bad. És mielőtt megkérdeznétek, igen van magyar címe, de nem. Én nem fogom leírni azokat a betűket, mert egyszerűen szégyen, amit a magyar cím fordítók, ezzel a sorozattal műveltek. És titeket is kérlek, ha valaha is ajánljátok ezt a sorozatot, akkor eredeti címen ejtsétek ki, mert ha a magyar címét mondjátok, akkor nem értettek el semmit. De ennyi szidás elég volt, jöjjön, aminek jönnie kell.


Történet: Albuquerque-ben járunk. Itt él Walter White a családjával. Terhes feleségével Skyler-rel, mozgás sérült fiával Walter Jr-ral, illetve a városban lakik még a drogellháriton dolgozó sógorra Hank Schrader és felesége Marie. Walt egy kémia tanár, aki az 1. részben ünnepli az 50. születésnapját. Azonban pont ekkor kap egy diagnózist, miszerint végső stádiumú tüdőrákja van és csak 2 éve van hátra. Walt úgy gondolja, hogy halála után nagy pénzösszeget szeretne hagyni a családjára, viszont a tanári állásból ez nem valósulhat meg. Így hát végső elkeseredésében a törvény másik oldalára lép és egy volt diákjával Jessie Pinkman-nel belekezd a methanfetamin főzésbe. Viszont ez az út nem könnyű számára. Ott vannak az ellenséges drog kartellek és meg kell őriznie titkát a családja, de leginkább a DEA-s sógora Hank ellőtt.


Nos, ez a sorozat nem véletlenül kapta meg a zseniális jelzőt. Az 1. évadban, még senki sem gondolta, hogy ez a sorozat valaha is eléri majd egy rekordot, mint a legnagyobb nézzetségű sorozat, de a 4. 5. évadot követően már mindenki szinte csak ezt nézte. A Breaking Bad a kábeles TV sorozatok csoportjába tartozik, mint a legtöbb népszerű sorozat. Az AMC csatorna gyártotta őket. A sorozat alkotója Vince Gilligan volt, aki az X-aktáknak volt az egyik mellék írója. Ő állt elő azzal az ötlettel, hogy egy olyan sorozatot szeretne készíteni, melyben a főszereplő, szimpatikus karakterből egy teljesen azonosulhatatlan, gonosz karakter lesz. A forgatókönyv írása közben Gilligan, nagyon oda figyelt a részletekre. Semmi üresjáratot nem hagyott a sorozatban. Mindenek, még a legmellékesebb szállnak is hatalmas szerepe van a történetben. Illetve nagyon oda figyelt az ok-okozat viszonyra. Semmi sem történik ok, nélkül és ennek meg is vannak a következményei. Végül az AMC csatorna vette meg a jogokat és elkezdődött az 5 évadon át tartó forgatás. Mielőtt még belekezdenék az általános elemzésbe, előtte beszélnék külön-külön az évadokról, röviden.

1. évad: Már nyár vége volt, mikor elhatároztam, hogy belekezdek ebbe a sorozatba. És azt kell, hogy mondjam nagyon jól indított. Az első 3 rész már elég volt, ahhoz, hogy szeressem a sorozatot, persze, akkor még nem voltam fan. Aztán, mikor vége lett az évadnak, azonnal nagy kedvencem lett. Persze a sorozatoknál az 1. évad inkább felvezető, de itt mindent remekül indítottak el. Érdekes volt és elhatároztam, hogy tovább folytatom.

2. évad: Aztán rájöttem, hogy az 1. évad minőségét még jobban tudja fokozni a 2. Imádtam az összes részét és minden jelenetét. Itt már kezdet kibontakozni az egész sorozat lényege és több volt az izgalmas rész. Nagy kedvencem a 2X02. Aki látta a sorozatot az tudja, hogy miért kell félni Tuco-tól. Azonban még több és több rész is volt, amit imádtam. Illetve itt kezdtük érezni, hogy Walt-ot kezdi felemészteni Heisenberg alteregója. Még nem nagyon, de már kezdi. Illetve ebben az évadban jelent meg 2 zseniális karakter is. Saul Goodman és Gus Fring.

3. évad Itt egy kicsit meginogtam, de rájöttem, hogy nem kell aggódnom. A szezon eleje eléggé lassan indult be és szinte nem is történt benne semmi. Az eleje inkább egy levezetés volt a 2. évad történései után. Majd jött a 2. fele az évadnak és bebizonyította, hogy érdemes tovább folytatni. Olyan volt, mint a 2. évad hangulata, csak még annál is jobb és feszültebb volt. Itt kezdtek kibontakozni a karakterek és elérték azt a szintet, amit később képviselni fognak a többi évadban. Vagy mégsem? Walt és Jessie fejlődött pozitív és negatív értelemben is. Az évadzáró epizódot pedig azóta nem tudom kiheverni.

4. évad, Na, itt már engem nem lehetett a TV elől eltüntetni. Elértem azt a szintet, hogy miden nap 1-1 epizód. És személy szerint, ez a legjobb évadja a sorozatnak. Epizódról-epizódra tudták hozni és fokozni a hangulatot. Minden rész úgy ért véget, hogy egy kérdés volt bennem. MÉG?!?! A karakterek itt climaxolták ki a zsenialitásukat. Mind Walt, mind Jessie, mind a többiek egyszerűen zseniálisak voltak.  Az évadzáró pedig. Nincs mit mondanom. MUST SEE!

5. évad És én naiv azt hittem a 4. évad után, hogy nem lehet fokozni az izgalmakat. Pedig bizony. Az utolsó évad mindent szállat összegyűjtött és végérvényesen lezárta az egészet, úgy hogy nem érezzük magunkat becsapva. A dráma az egekbe szökött ebben a szezonban. A feszültség úgyszintén. A karakterek pedig, úgy is tudjátok. Ebben már Walt-ot teljesen felemészti a munkája és már nem az-az ártatlan ember, akit az elején megismertünk, Jessie pedig nem az- a füves idióta, ahogyan megismertük. És miután véget ért a sorozat, azóta egyik szemem sír, másik meg nevet, mert fantasztikusan zárták le, viszont nem lesz még egy ilyen sorozat, ami ennyire jó lenne.


És, akkor beszéljünk, arról, hogy mik a legnagyobb érdemei a sorozatnak.  Először is a története. Ismerjük, azokat a filmeket, melyeknek a célja az amerikai álom szétrombolása. Ez itt is igaz. Itt nem minden a boldog hétköznapokról szól. Hiszen, főleg Új-Mexikóban, a drog kartellek az urak. Ők határozzák, meg az emberek életét és halálát. Még az olyan ártatlanok is nagyot változnak, akárcsak Walter White. És még hozzá kell tenni a tüdőrákot is. A rák nem játék. Millió család életét teszi tönkre, mind anyagilag, mind lelkileg. Walt viszont nem esik depresszióba, ő élni akarja az életét és egy célt keres magának, hogy a családját segítse. Viszont itt beleszól a másik probléma a meth. Mivel Walt kémia tanár, ezért ő tudja, hogy kell meth-et készíteni. Az egész csak szimpla kémia. Viszont a rossz környezett igen csak megváltoztatja az embereket, így őt is. Így lesz Walt-ból Heisenberg. A sorozat hangvétele nagyon drámai. Na de nem az a giccses-sírós, „jaj, hol a papírzsepim?” dráma. Ez az a dráma, amit nem akarsz átélni. A sorozat keményen oda mutatja a nézőjének a drámát. A néző pedig nem sír, csak nyomasztó hangulatba kerül. A sorozat hangvételére, nem a szomorú, hanem a nyomasztó hangulat passzol. Ugyan akkor, nem depresszív a Breaking Bad. Mert, ott van benne a humor, a jól felépített történet és az izgalmas jelenetek. Viszont, ami a sorozat nagy érdeme, azok a karakterek. Ennél jobb karakterek nincsenek egy sorozatban sem. Vince Gilligan tökéletes munkát végzett írás tekintetében. Minden karakter a legutolsó mellékszereplőkig zseniális. Ami viszont nem annyira jó a sorozatban, azok a női karakterek. Most itt Skyler-re és Marie-re gondolok, aki az egyetlen negatív tényezők a sorozatban, de erről majd később. A sorozat viszont a 2 főszereplőről, Walt-ról és Jessie-ről szól, illetve az ő karakter fejlődésükről. És akkor jöjjenek a karakterek.


Walter White: Személy szerint ő a kedvenc karakterem és nem csak itt, hanem az egész TV világban. Már mondtam, hogy ő az, aki a rák miatt, illetve családja miatt szállt be a meth bizniszbe. Igen ez jó cél is lehetne, de itt a csavar, illetve a sorozat legnagyobb erősége. Szimpatikus karakterből, egy olyan ember lesz, aki akár az ördög is lehetne. Olyan karakter, akiről nem tudjuk eldönteni, hogy most utáljuk vagy szeressük. Ezzel az írók nagyon nagy húzást vállaltak. Évadról-évadra lesz Walt-ból Heisenberg. Heisenberg nem más, mint Walt álneve a meth bizniszben, aki nem tudná. Viszont részről-részre átalakul, alteregójává, míg végül azon kapjuk magunkat, hogy már nem is Waltot látjuk a vásznon. Ami szintén erős benne, hogy a motivációja nagyon megváltozik. Először még el hisszük, hogy ezt a családja, miatt teszi, de később, már eléggé lerombolja ezt a mítoszt magáról. Bryan Cranston alakítja zseniálisan. Nem véletlen az a 6. Emmy- díj. Cranston-nak nagyon bele kellet élnie magát a karakterbe, hogy hihetően el tudja őt adni. És sikerült neki. Azóta, Cranston a legzseniálisabb sorozat színész szerintem. És a karakternek vannak a legjobb megszólalásai, amiket én nap, mint nap vissza hallgatok. Akik, látták a sorozatot, azoknak pár idézetet Heisenbergtől. „Stay out for my therithory!”,”I am not in danger, I am the danger!”,”I am the one who knocks!” Vagy „Say my name!”

Skyler White: Ő Walt-nak a felesége és mindenki utálja őt. Vele nem voltak bajaim az első 2 évadban, viszont a 3. szezonban, annyira megutáltam őt, hogy már ölni tudtam volna, ha ő megjelenik. Nem akarom elmondani, hogy miért, mert az már spoiler-es lenne. Viszont az 5. évadban ő is változott azért és bár nem lett soha kedvencem, akkor már nem utáltam őt.

Jessie Pinkman: Walt után, ő a másik legfontosabb karakter. Ő Walt biznisz társa a meth készítésben. És neki vannak a legviccesebb megszólalásai. Az meg, hogy nem tudja abbahagyni a „Yeah bitch!” megszólalását, már rekordok könyvébe való. Az 1. évadban egy füves idiótaként ismertük meg. Nincs létjogosultsága, mindig megverik, teljesen életképtelen és csak Walt tudja eltartani, őt. Nem véletlen az apa-fia kapcsolat a 2 szereplő között. Viszont az ő karaktere is sokat változik évadról-évadra. Csak, míg Walt a leejtőn megy, addig Jessie annál pozitívabb karakter lesz, míg végül, ő lesz az egyetlen azonosulható szereplő. Ő is drámai karakter, mert az egész sorozatban ő az áldozat. Nem spoiler-ezek, aki esetleg még nem látta, de a végére nagyon meg lehet őt sajnálni. Aaron Paul, szintén tökéletes választás volt a szerepre. Nem véletlen az a 2 Emmy-díj. Yeah bitch!

Hank Schrader: Ő Walt drogellháritós sógora és tőle kell Walt-nak a legjobban félnie. Ha rá jön, arra hogy mit csinál, akkor irány a börtön. Hank a másik azonosulható karakter a sorozatban. Ugyan akkor ő a legprofibb drog nyomozó a szakmában. Az elején még nem gondoltam volna, hogy ő fontos szereplő lesz, de hát itt nem szabad előítéletesnek lenni. Hank-nek is nagyon jó megszólalásai vannak és át tudjuk érezni, hogy miért tart tőle Walt. Hank karaktere is változik bár nem annyira radikálisan. Ő inkább szabad szájú profibból lesz egy kicsit komolyabb, magabiztosabb profi. Viszont neki is vannak nagyon jó pillanatai.

Marie Schrader: Na, ő az, akit még Skyler-nél is jobban utáltam. Ő Hank-nek a felesége, de annyira jelentéktelen a karaktere, hogy inkább Hank-nek a mosógépe, mintsem a felesége. Semmilyen létjogosultsága nincs, csak folyton sír, meg nyafog. Egyetlen egy megkülönböztető pontja van a többiektől, hogy kleptomániás. De ennyi. Nem érdemes több szót szentelni rá.

Walter Jr White: Ő Walt mozgás sérült fia. Nem idegesítő csak jelentéktelen. Nincsen nagy jelenléte, ő csak reggelizik 5 évadon át.

Saul Goodman: Na, ő viszont a legjobb mellék karakter a sorozatban. Ő Walt és Jessie ügyvéde, illetve pénzmosója. A 2. évadban jelenik meg és egyszerűen zseniális. Nagyon jók a megszólalásai, laza figura, viszont tudja, hogy mit kell tenni. Igaziból Walt és Jessie neki köszönhetik, hogy még nem kerültek börtönbe. Annyira jó volt, hogy az AMC már el is készítette a Breaking Bad előzmény sorozatát a Better call Saul-t, melyben ő a főszereplő.

Gus Fring: Ő a drog diller, aki Walt anyagát szállítja államról-államra. Elméletileg ő lenne a főgonosz karakter a sorozatban. És bár néha csinál rossz dolgokat én nem éreztem azt, hogy ő gonosz lenne. Ő az egyetlen, aki letudja fogni Walt-ot, ha gond van. Ő a legjobb üzletember és nem véletlenül volt sokáig Walt-ék főnöke.

Mike Ehrmantraut: Gus bérgyilkosa is megér egy misét. Hiába, hogy már öreg, ő a leglazább mindenki közül. Profi bérgyilkos és neki is vannak jó dumái.


Még mielőtt befejezném, még pár szót a sorozat teknikai megvalósításáról. Az operatőri munka zseniális benne. Nem csak, hogy a tájak szépek benne, de még a kamera beállítások is nagyon jók. Van úgy, hogy egy serpenyő, vagy egy karóra szemszögéből látjuk az eseményeket. Ez nagyon újszerű és nagyon jó is. A tájak gyönyörűek, még akkor is, ha sivatagos és ad az egésznek egy modernebb western hangulatot.

Nagyjából ennyit tudtam összefoglalni a világ legjobb sorozatáról a Breaking Bad-ről. Röviden én nagyon, de nagyon tudom ajánlani ezt a sorozatot. Nem véletlenül van ennyire nagy hírneve a világon. Számomra eddig egy sorozat se tudta megugrani azt a lécet, amit ez a TV sorozat megalapozott.

Én a Klasszikus TV Hollywood voltam és Trónok harca rajongók legközelebb újra találkozunk J



Értékelés 10/10

2015. november 3., kedd

Steven Spielberg Top 10

Steven Spielberg összegzés


Üdvözlök mindenkit a Klasszikus Hollywoodban. Hát eljött ez is. Nem is gondoltam volna, hogy sikerülhet, de meg csináltam. Végére értünk egy rovatnak. Már próbálkoztam az akciófilm rovattal, de az súlyosan megbukott már az elején. Azóta sem folytattam és el is ment a kedvem, hogy foglalkozzak vele. Viszont sok kudarc után a Spielberg marathont végre sikerült befejeznem. Igaz pár film kimaradt pl. Ryan közlegény megmentése és az utóbbi évek Spielberg filmjei, de úgy érzem itt az ideje abbahagyni. Reménykedek, hogy a horror rovatot is majd letudom zárni, de lassan már annak is ideje lesz, most, hogy a Halloween már mindjárt véget ér. Na de összpontosítsunk a mai témánkra. Ez egy rendhagyó írás lesz, mert most összegezni fogom az eddigi filmeket, amiket láttam Steven Spielbergtől és utána lesz egy top 10-es lista a legjobb alkotásairól, persze az én véleményem szerint és még lesz egy csalódás lista is a legrosszabb filmjeiről, de az már csak 5 darabból fog állni. De nem is szaporítom, tovább a szót jöjjön az összegzés kezdve a rendezőről, Steven Spielbergről.

Ember kritika: Ironikusan, most nem egy filmről, hanem egy személyről fogok írni. Hogyan is érdemes elkezdeni egy ilyet. Hát persze, hogy személyes tapasztalatokkal. Steven mester volt az 1. filmes rendező, akinek megjegyeztem a nevét. Még csak kis óvodás voltam, mikor egyszer csak az Rtl-en nézegettem az ajánlókat (ma már nem nézzek tv-és csatornákat, mert az a sok reklám kizökkent engem az élményből, ezért is fura, hogy ennyi idősen még néztem őket) és egyszer csak egy dinoszauruszos filmet kezdtek el rajta reklámozni. Na, mi lehetett az? Természetesen. A Jurassic Park. Én kis óvodás fejjel kértem szüleimet, hogy nézzem, de ők nem akarták, mert azt hitték, hogy félni fogok rajta. Később aztán sikerült megtekintenem és azóta gyerekkorom legmeghatározóbb filmélménye lett. Ezután teltek-múltak az évek és újra bele bukkantam Spielberg-be. Ezúttal az Indiana Jones filmeket néztem meg tőle és ez volt a 2. legmeghatározóbb élményem. Jó hosszú ideig csak e filmek léteztek számomra. Egyszer elcsíptem az E. T.-t is egy nyári táborban szervezett mozizás közben, de nem sikerült végignéznem. Azután tovább néztem a stáblistákat és megláttam Spielberg nevét. Gondoltam, ha 2 nagyon jó filmet tett le az asztalra, akkor már utána olvasok egy kicsit. Ez már az általános iskolában 10 éves korom környékén történt. Megtaláltam a teljes filmes adatbázisát és elhatároztam, hogy megnézzem őket. Persze akkor még csak kósza álom volt. Majd jött az életem sorsforduló pontja. 13. életévemet töltöttem be, mikor is erőt vettem magamon és megnéztem életem első horror filmjét, a Cápát, ami szintén Spielberg volt. Sokszor említettem már a bloggomban, hogy a Cápa filmnek köszönhetően lettem filmőrült. A katarzis után Spielberg-et istenként tiszteltem és nálam egy szent ember lett. Ezt a szentséget, csak tovább öregbítette a Schindler listája. Aztán, amint jobban bele ástam magam a karrierjébe és már egyre jobban kezdtem megérteni a filmes világ működését. Kialakult a saját stílusom és jött a többi rendező. Kubrick, Tarantino, Scorsese, Nolan, Fincher stb. Aztán mikor az Indiana Jones 4.-et megnéztem, azóta kiábrándultam Steven-ből. Aztán pedig jöttek a 2000-es évek belli filmjei és kezdtem tapasztalni, hogy a gyerekkorom nagy hőse átalakult mohó pénzes zsák bácsivá. Azóta levetettem őt a szentek névsorairól. De aztán eszembe jutottak a régi nagy alkotásai és azt mondtam magamban, hogy ettől függetlenül nem szabad őt gyűlölnöm. Nem is szabad elvitatni, hogy ő volt a modern Hollywood megalkotója. Ha ő nem lenne, akkor a világ sem lenne olyan, amilyen. És bármennyire is sokat változott a szememben Spielberg (negatív értelemben) még most is ott a helye a legjobb rendezők listájában. Épp ezért én 10/9-re értékelem őt, mint személyt.


Na, de most akkor térjük rá a Top 10-es listámra. A lista teljesen szubjektív, de ezt már szerintem tudjátok.

10.

Bíborszín

Talán ez az egyetlen kakukktojás a listámban. Én szerintem egy teljesen oké film, de Spielbergnek sok ilyen vagy felemás filmjét láttam és ez az, ami talán egy kicsit ki is tűnik a közepes filmjei közül. Ez volt az 1. drámája a rendezőnek. 1985-ös a film és Alice Walker pulicer-díjas regényének adaptációja. A főszereplője egy néger nő (Whoopie Goldberg alakítja), akit elválasztanak a testvérétől és hozzá kényszerítik egy zsarnok néger földesúrhoz (Dany Glover alakítja). Ő pedig próbál ott megélni és megtartani az optimizmusát. Azért mondom, hogy nem egy rossz film, mert látom a munkát benne. A történet jó, a színészek jók, a táj jó. De a probléma ott kezdődik, hogy csak jó. Ez a tipikus biztonságos film, mely nem akar kitűnni és nem akarja megváltoztatni a világot, csak megfelelni az elvárásoknak. És azért ez nem Spielberg stílusa. Az 1986-os gálán 11 Oscar-ra jelölték, de ebből egyet sem kapott meg és ez, akkor elég égő volt. Szerintem egy átlagosnál jobb film, aki megakarja nézni az nem fog vele veszteni sokat, de aki kihagyja az sem fog semmit veszteni vele. Csak azért került be, hogy meglegyen a Top 10-es lista.

9.

Kapj el, ha tudsz.

Nyugodjatok meg, most jönnek a jó filmek, melyeket már mindenkinek nagyon ajánlok. Ebből az egyik a Kapj el, ha tudsz. Nem készült róla kritika, ennek egy oka van, hogy lusta voltam. Ez egy 2002-es film, mely igaz történet alapján készült. A főszereplő Frank William Abignél (Leonardo DiCaprio), aki a családi bonyodalmak miatt megszökik otthonról és elkezd hamis csekkeket és bankjegyeket gyártani, melyből megélhet. Persze az FBI rögtön észreveszi őt és ráküldi Carl Hanratty-t (Tom Hanks), hogy fogja el őt. Az egész film erről a macska-egér játszmáról szól. Ami nekem nagyon tetszett a filmben, hogy felszabadultabb hangulatú volt. Sőt meg merem kockáztatni, hogy vicces is. Ez az a film, melyet beraksz, nem gondolkozol rajta és elszórakoztat. És ezt most teljesen pozitív értelemben mondom. DiCaprio és Hanks nagyon jól játszanak és egy nagyon jó ellen párost hoznak a vászonra. Egyedüli hibája a filmnek, hogy túl hosszú. Vannak benne néha elnyújtott jelenetek és a végére leül az egész cselekmény. Ettől függetlenül ajánlom ezt a filmet, persze csak akkor, ha eltudjátok kapni.

8.

Harmadik típusú találkozások


Ez volt Spielberg 1. sci-fi filmje, mely 1977-ben került a mozikba. Nagy pechére, hogy egy időben jött ki Lucas Star Wars filmjével és ezért nem sokan mentek el rá moziba. Az egész mű egy rejtélyre épül. Különös fény és hang jelenségek lesznek jelen a világ minden részén, illetve, akik közelebbről is megtapasztalták az egészet, azoknak egy furcsa és megmagyarázhatatlan forma kering a szeme előtt. Ilyen a mi főszereplőnk is, aki próbál rájönni, arra, hogy mi is folyik itt. A végére pedig minden megoldódik és kiderül, hogy az UFO-k akarnak kapcsolatba lépni az emberekkel. Amiben újított a film, hogy itt már nem akarják az idegenek leigázni a világunkat, hanem épp hogy megismerni akarnak minket. Kapcsolatba lépni velünk. A film jól építkezik, viszont a történet néhol eléggé döcög és vannak benne néha üres járatok. A karakterek pedig nem annyira kiemelkedőek. De nem is ez a lényege a filmnek. Az egész a nagy találkozást vezeti fel nagyon jól és a végére meg is kapjuk a katarzist. Zseniális, ahogy le lett zárva az egész. Ezt a filmet csak nézni kell és elgondolkodni az élet rejtelmeiről.

7.

Párbaj

Nem kérdés, hogy Spielberg legelső filmjének is helye van a listán. 1971-ben készült és TV film. A kezdetekben még nem volt Steven-nek olyan hírneve, hogy mozik kapkodtak a filmjeiért. De ha megnézzük eme TV-re szánt alkotását, már rögtön látjuk, hogy itt egy zseni bontakozik ki. Az egész film egy nagy üldözéses jelenet. Egy őrült kamion sofőr megakar ölni egy ártatlan, munkába induló embert. Semmi motiváció nincs benne, egyszerűen csak az őrület hajtja őt. Nos, ha van film, amiben lehet félni egy kamiontól, akkor ez az. Nem is látjuk a sofőr arcát csak a gép monstrum hatalmas motorháztetejét. A főszereplőért pedig nagyon tudunk izgulni és közben körmünket rágjuk le az izgalomtól. Egy igazi road-movie, thriller a Párbaj és ez a film mindenkinek kötelező megtekinteni. Ha nem, akkor egy kamion fog benneteket követni haza felé menet.

6.

E.T.

A kis hazatelefonálós idegen lett a 6. helyezett. 1982-es film és ez Spielberg személyes kedvence. Ez volt az a film, ami bebizonyította nekünk, hogy az idegenek, nem biztos, hogy gonosz szándékúak lehetnek mindig. Sőt ebben a műben, maguk az emberek az igazi gonosz karakterek. Csak a kísérlet számít nekik. Ez a film a tökéletes családi kikapcsolódás. Gyerekeknek azért jó, mert E.T. vicces és aranyos, illetve a gyerek színészek is kifejezetten jók (nem irritálóak), felnőttek meg azért élvezhetik az egészet, mert előhozza belőlük az elveszett gyereket. És még szerintem azon ritka filmek egyike, ahol a giccs nagyon is kell bele és igen, meg is érinti sok ember szívét. Bárkinek ajánlom ezt a filmet, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. E.T. phone home.

5.

Ryan közlegény megmentése

Nos, igen. A kedves E.T. után most jöjjön egy kevésbé kedves, de annál realisztikusabb film, ami nem más, mint az 1998-as Ryan közlegény megmentése. Erről a filmről sem volt kritikám, mert megint lusta voltam, akkor. A Schindler listája után Spielberg megint kipróbálta magát a háborús filmek terén és megint egy maradandó alkotást sikerült elkészítenie. Története röviden, annyi, hogy a Normandiai partraszállást követően Millis százados (Tom Hanks), olyan feladatot kap a szövetségiektől, hogy az ellenség területére betörve megmentsen egy James Ryan nevű közlegényt. Az egész filmben az a kérdés merül fel, hogy miért kockáztassanak egy szakasz ember életét egy ember miatt? A filmet sokan nem szeretik, mert túl amerikanizáltnak, túl pátoszosnak és túl meseszerűnek ítélték meg. Mikor először láttam a filmet én sem rajongtam érte, viszont újra nézések során rájöttem, hogy ez egy zseniális film. Persze, hogy van benne pátosz, meg Amerika hősiessége, de emellett ott van a kegyetlen képmutatás a 2. világháború sötét korárról. A film nagyon reálisan mutatja be a katonák életét a haditáborokban vagy a csatatereken. És néhol elégé naturális is tud lenni, elég a Normandiai partraszállós jelenetre gondolni, ami a filmtörténelem legjobb háborús csatajelenete. Persze apróbb hibák vannak benne pl. Tom Hanks castingolását én nem értem. Szeretem Tom Hanks-et, nagyon jó színésznek tartom, de háborús parancsnokként szerintem nem állja meg a helyét. És ezzel elmondtam a film összes hibáját, mert Tom Hanks-en kívül ez a film zseniális úgy, ahogy van.

4.

Jurassic Park

És, akkor vissza is tértünk gyerekkoromba, mert a dobogóról épp, hogy csak lecsúszott (de csak egy fokkal) a zseniális Jurassic park. Ez az 1993-as film még most is kiállta az idő próbáját, sőt sokkal jobban vannak benne megcsinálva az effektek, mint a mai CGI világban. Az őslények megvalósítása a legnagyszerűbb, amit valaha láttam. Nagyon életszerűek és elhisszük, hogy ezek itt vannak, lélegeznek, esznek és isznak. És ezt most nem csak a gyerekkori élmények mondják bennem, mert még így érettebb fejjel is imádom ezt a filmet. És mikor kiadták az eredetit 3D-ben a hazai mozikban, én voltam az 1. aki jegyet vett rá (majdnem). Ugyanakkor a film tele van félelmetes jelenetekkel, elég csak a T-rex randalírozására gondolni vagy a személyes kedvenc jelenetemre a Raptorok a konyhábanra. A karakterek is szimpatikusak, nem akartam, hogy bármelyikük is dínó kajaként végezze. Azóta készült már több folytatása is, de hiába, hogy a most kijött 4. rész jó lett, az eredeti színvonalát egyik sem tudta überelni. A zenéjét pedig soha nem lehet elfelejteni.

3.

Indiana Jones 1-3

Bár a Jurassic Park volt gyerekkorom legmeghatározóbb filmélménye, mégis az Indiana Jones eredeti trilógiája került nálam a dobogó 3. fokára. Hogy, miért? Indiana Jones karaktere miatt. Nem túlzok, hogy ő Spielberg legjobb karaktere. Tegye fel a kezét, aki nem akart archeológus lenni, mikor látta gyerekként az Indiana Jonest. Nem látom a kezeket szóval ezt megszavaztuk. Viccet félretéve, ez a karakter azóta hallhatatlanná vált, mindenki számára. Harison Ford pedig tökéletes választás volt a szerepre. Itt most azért az első 3 részt raktam a 3. helyre, mert nem tudok rajtuk különbséget tenni. Mindegyik tökéletes, úgy ahogy van. Na, jó, ez nem teljesen igaz, mert a 2. részben volt a nagyon idegesítő nő és kisgyerek, akiket a pokol mélyére kívántam, de még így is egy tökéletes film a 2 is. Ritka azon trilógiák egyike, ahol a 3 rész között nem lehet különbséget tenni. Tudom, tudom. Már nem trilógia, mert elkészült a 4. rész is, de az számomra nem létezik. Az a borzalmas 4. rész próbálta megölni az Indy mítoszt, de nem sikerült neki. Nem is érdemes több szót szentelni rá, mert nem érdemli meg. Viszont az első 3 részt az mindenkinek ajánlom. Aki pedig látta már az biztos megnézi újra és újra, mert egy felejthetetlen kaland Dr. Jones utazásai.

2.

Cápa

Igen. Pontosan. Csak egy valaki nyerheti meg az ezüstérmet. Az a film, ami megváltoztatta, addigi életemet. De most nem csak a nosztalgia beszél belőlem. Megnéztem újra nemrég és még mindig ugyan olyan zseniális. Ha fürödni megyek a tengerpartra ez a zene fog egész életemben kísérteni. Komolyra véve a szót a Cápa, akár csak a Jurassic Park, kiállta az idő vasfogát. És az egész mozi történelemben is fontos ez a film, mert ez hozta fogalomba a nyári blockbustert (szórakoztató mozi). Az egész feszültség faktort mesterien adagolja a film. Már attól is félünk, mikor nem is látjuk, a cápát csak érezzük, hogy ott van. És mikor eléri a partot, nincs menekvés. Mondanom se kell, hogy emiatt a film miatt 1975-ben a strandra látogatók száma több, mint a felére lecsökkent. És vannak rokonaim, akik 75-ben, moziban látták a filmet és rájuk is nagy hatással volt. Ez a film egy örökzöld klasszikus. Ha ez nem született volna meg, most nem írnám e sorokat.

1.

Schindler listája

És hát az első helyezet, mely kétségtelenül bebizonyította, hogy egy szórakoztató filmes rendező, tud egy ilyen gyomrost adni a nézőnek. És ez igaz. Spielberg egy időre szüneteltetni, hagyta látvány csapatát és egy személyes témát dolgozott fel. És ki hitte volna, hogy ez lett a legjobb mozija. Ez a film nem csak a holokausztról és annak borzalmairól szól, hanem az emberségről. Hogy maradhatunk emberek egy ilyen világban. Oscar Schindler-nek viszont sikerült. Közben pedig szemtanúi lehetünk a világ kegyetlen embereivel is, akik próbálnak emberek maradni, de a felsőbb hatalom ezt meggátolja. Ilyen Amon Goethe karaktere, aki a náci ideológia legnagyobb áldozatta. És nem szégyen, de ez az a film, mely engem mindig megkönyeztett újra és újra. Mindenkinek kötelező darab ez a zseniális alkotás.

És most jöjjenek, azok a filmek, melyeket inkább letagadhatna a rendező. Ebből csak 5-öt gyűjtöttem össze.

5.

Nap birodalma

A 2. világháborút egy másik oldalról, a Japán-Kína oldalról, mutatja be. A főszereplő az, akkor még gyerek Christian Bale (Batman, Amerikai Psycho). A történet, annyi, hogy elveszíti a családját és japán munkatáborba kerül, ahol próbál túlélni. Ígéretesen kezdődik a film és mindent megad, hogy egy nagyszerű mű legyen belőle, de a közepe felé haladva az egész véresen unalmas és émelyítően giccses lesz. Spielberg nem tudta eldönteni, hogy, most egy komoly drámát vagy egy gyerekes kalandfilmet, akar e csinálni. Néhol komoly, néhol gyerekes. És én érzem magam szörnyen, de Christian Bale itt nagyon idegesített. Persze utána egy nagyon jó színész lett belőle.

4.

Hook

Egy másik példa, hogy egy film még működne is, de útközben meggondolja magát és átcsap ripacskodásba. A történet röviden, annyi, hogy Pán Péter (Robin Williams) már felnőtt és közben elfelejtette, hogy ki is ő. Ám de ellensége Hook kapitány (Dustin Hoffman) elrabolja 2 gyerekét, Péter pedig visszatér Sohaországba. Jól indul a film. Ez a Péter felnőtt és már nem tud repülni megoldás nekem nagyon tetszett. Ebből egy olyan jó családi filmet lehetett volna csinálni, de a közepére teljesen megváltozik az egész. A színészek elripacskodják az egészet, a látvány szörnyű és Hoffman Hook kapitánya borzalmas. Azért került csak a 4. helyre, mert ezt gyerekeknek készítették és ők még élvezhetik is.

3.

Sugarland expressz

Ez az a film, ami a Párbaj és a Cápa között készült el és nem értem, hogy Spielberg mit akart csinálni ezzel a filmmel. Az egész egy road-movie és túsz dráma egyvelege lenne. Egy házaspár kiszökik a börtönből, hogy megmentsék gyereküket a gyámügyösektől. Útközben egy túszt fognak el és emiatt egész Texas rendőrsége a nyomukban van. Az egész igaz történet alapján készült. Értem, hogy ez tényleg megtörtént, de az nem változtat azon a tényen, hogy a film szörnyű. Az egész egy dráma lenne, de annak túl nevetséges, mert bele raktak olyan elemeket, melyek már vígjáték szintbe emelik a filmet pl. a nő rinyál, hogy ki kell mennie a WC-re, de közben a rendőrség a nyomukban van, mégis megállnak. A rendőrség pedig nem tesz semmit csak nézi őket. Vígjátéknak pedig túl komolyan veszi magát. A karakterek rém idegesítőek + a film unalmas.

2.

Meztelenek és bolondok

Úristen!!! Hogy ezt a filmet, még nem vetették tűzre, az gyalázat! Én, én nem értem, hogy Spielberg ezzel most tényleg mit akart? Oké kipróbálta magát vígjátékban, de ez akkor is borzalmas. Most nem tudok mit mondani a történetről, mert nincs is neki. Egy rakás szerencsétlen bohóckodik. Ennyi!! Mondjuk lehetett volna benne potenciál, mert jól kifigurázta volna a film a Pearl Harbor utáni zűrzavaros időszakot. És olyan zseniális poénokat rakhattak volna bele. De nem!!! A poénok nagy része, hogy a szereplők vagy hülyék (de fájdalmasan) vagy állandóan sikítanak. Annyira, hogy egy egész Texas-i láncfűrészes sorozat se érné utol ebben a versenyben. Szörnyű, borzalmas, idegesítő film. Na, de miért kapott csak 2. helyett? Mi az, ami még ennél is rosszabb?

1.

Örökké

Na, erre mondom azt, hogy ez mi a lósz*r volt?! Ez pontosan az volt. Spielberg próbált belekóstolni a romantikus műfajba, de itt is csúnyán elbukott. Ne kövezzetek, meg én nem utálom a romantikus filmeket, sőt van pár olyan, amit kifejezetten kedvelek is pl. Casablanca. De az nem romantikus film, amiben a 2 pár között semmilyen érzelem nincsen. Az egész arról szól, hogy egy pilóta meghal egy repülőgép zuhanás miatt, de az angyala megengedi, hogy vezzese utódát az úton és elbúcsúzzon volt kedvesétől. Nos, előre elmondanám, hogy a fotelem és az ágyam között több érzelem van, mint itt az egész filmben valaha. A főszereplő férfi egy bunkó, aki soha sem kedves a nőjével, a nője pedig bántóan semmilyen. A többi karakter meg csak egyszerűen irritáló. A film pedig még unalmas is és hányingerkergetően giccses a vége. Kész több szót nem is érdemel ez a szemétdomb.

Nos, hát ez lett volna az én kis Spielberg összegzésem. Én nagyon örülök, hogy ezt is sikerült elérnem, azért próbálok majd több ilyet is csinálni. Ha tetszett, akkor like-játok vagy írjatok kommentet és mondjátok el ti is, hogy mik ezek közül a kedvenceitek. Én a Klasszikus Hollywood voltam. Sziasztok.