2015. december 30., szerda

Marvel filmek 1. fázis

Marvel moziuniverzum


Üdvözlök, mindenkit újra a Klasszikus Hollywoodban. Először is hagy kívánjak mindenkinek boldog újévet és világvége elmélet nélküli 2016-ot. És feltenném a napi kérdést. Voltatok már olyan helyzetben, hogy előre elkönyveltetek magatoknak valamit, ami aztán minden elképzeléseteket felülmúlta? Hát én így voltam az elmúlt hónapokban és azt kell mondanom, nagyot koppantam a padlón. Miről is van szó? Természetesen, arról a stúdióról, ami már mindenhol ott van, az életünk része és nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ez a Marvel stúdió. Őszintén bevallom, engem nagyon nem érdekeltek a Marvel filmek. Céltalan látvány orgiának mondtam őket, amiknek semmilyen létjogosultsága nincsen, csak az, hogy tőlünk emberektől pénzt szerezzen. Sokszor hangoztattam Marvel ellenességemet és soha nem tudtam megérteni, hogy az emberek mit szeretnek bennük. Így aztán eme eszmei rendszeremmel, neki vágtam egy marathonnak, hogy lássam, mit tudnak ezek a filmek. Miután végére értem, tátva maradt a szám. A Bosszúállók megnézése után, át kellet értékelnem az eszméimet és gyökeresen változtatnom kellet magamon. Ugyan is a Marvel filmek nagyon jók. Persze vannak kivételek, de erre majd külön kitérek. Amiért jók ezek a filmek, az az, hogy egy univerzumot sikerült kiépíteniük. És most vegyük ki az X-men és Pókember filmeket, csak a Bosszúállók univerzumára gondoljunk. Konkrétan az volt a stúdió ötlete, hogy készítenek külön filmeket a karakterekről, majd a későbbiekben összeeresztik őket. Ha még csak ez lenne, de nem. Bármennyire különböznek a filmek, bármennyire más a főszereplő, minden epizód között ok-okozati viszony van. Példaként ott van a S.H.I.E.L.D. Minden filmben fontos részét képviseli, mind a Vasember, mind az Amerika kapitány, mind a Thor filmekben. Egyszóval az egész univerzumban fontos szerepe van. És mikor kiderül róla a nagy titok az Amerika kapitány 2.-ben, akkor megváltozik a S.H.I.E.L.D. és így megváltozva lesz már fontos része a következő filmekben. De, akkor mondhatjuk, még a Tesseractot is, a karaktereket, akik bármikor feltűnhetnek pl. Tony Stark az Amerika kapitány 3.-ban. A Marvel egy saját univerzumot épített ki magának, aminek van lineáris története és ok-okozati viszonya. És ezt mind megcsinálták, úgy, hogy közben nem vették komolyan magukat. A Marvel filmek viccesek, lazák és akció dúsak. Kicsit féltem, hogy talán túl sok lesz bennük az akció és azok mind üres CGI hatások lesznek, de tévedtem. Iszonyat jó látványuk és koreográfiájuk van és mellesleg a karakterek bemutatására és megszerettetésére is marad idejük. Szóval Marvel. Megemelem előtted a kalapomat és mostantól én is hívőd vagyok. 2016 májusában jön az Amerika kapitány: Polgárháború. Szóval rajongók. Májusban irány a mozi. Ok, azért nem lettem elvakult, mert vannak olyan filmek, amiket nagyon nem szerettem közülük és bármennyire is nagyon jónak tartom a Marvelt, azért az örök kedvenc Sötét lovag trilógiát nálam nem sikerült überelniük. De nem is ez a lényege. A Marvel szórakoztatni akar egy nehéz nap után. És nagyon jól is csinálja. Mióta pedig a Disney fölvásárolta a jogokat, azóta készülnek a jobbnál jobb alkotások. Na de most, hogy kiadtam magamból mindent, nézzük meg, hogy eddig milyen filmek születtek a stúdió színfalai mögött. Előre is szólok, hogy CSAK a Bosszúállós Marvel univerzumról lesz szó. Tehát aki, hiányolni fogja a Pókember és X-men filmeket, azoknak üzenem, hogy még várjanak vele.


A leglazább Marvel film


Vasember


Minden 2008-ban kezdődött a Vasember első részével. A stúdió nagy kockázatot vállalt, mivel maga a karakter nem volt annyira ismert. A képregény rajongók persze tudták, hogy ki ő, de a nagy közönség a létezéséről sem tudott.  A stúdió biztosra vette, hogy ha bukni fognak, akkor örökre lehúzhatják a rolót. Sikeres lett a film? Már hogyne. Ha nem lett volna ennyire sikeres, akkor a Bosszúállók se készült volna el. És be kell, hogy valljam, ha ez a film nem tetszett volna, akkor most még mindig szidnám a Marvelt. De szerencsére telibe talált ez a film. Nem kell sokat várni tőle, mert ez egy akció film a jobbik fajtából. Nekem kifejezetten tetszett, hogy nem voltak benne tömény akció jelenetek. Inkább a főszereplő stílusosságára helyezték a hangsúlyt az akciók helyett. És azért azt el kell mondani, hogy ez a film se lenne ennyire jó, ha nem lenne Robert Downey Jr. Ez az ember maga Tony Stark. Csak rá kell nézni és süt róla, hogy ő azért jött a világra, hogy eljátszhassa Tony Starkot. Nekem az egész univerzumban ő a kedvencem. Laza és vicces. Én rengeteget nevettem a film alatt, neki köszönhetően. A többiekről nem is kell beszélnem. Gwyently Paltrow nem rossz, csak nagyon semmilyen és Jeff Bridges nem volt az igazi ellenlábasa Tony-nak. Viszont az akciók nagyon jók, főleg a stílusosságuk miatt. Én szerettem a Vasembert. Megkapja tőlem a 10/9-et.


A legkisebb bevételű Marvel film


Hihetetlen Hulk


A Vasemberrel egy időben jött ki a Hulk életét bemutató film. Bár már előtte 2005-ben készült egy Hulk mozi, amit még nem láttam, de állítólag nagyon rossz. Hát azért ez a film se egy tökéletes alkotás, sőt. Nem utálom, de azért a jótól nagyon messze van az biztos. Nem véletlenül írtam oda, hogy a legkisebb bevételű Marvel. Ez a film már alapból bukásra volt ítélve. Nem csak azért, mert az előző Hulk borzalmas volt, hanem maga a karakter miatt is. Sajnos nem lehet elmenni amellett, hogy Hulk karaktere nem érdekes. Amikor zöld szörny, akkor zúz, mikor meg ember, akkor mond valami tudományos blablát. Persze nem mindenki lehet Tony Stark és próbáltam elkövetkeztetni ettől, DE. A film főszereplője Edward Norton nagyon nem ad semmit a karakterhez. Mikor nem Hulk, hanem Bruce Banner, akkor annyira fapofával játszik az egész film alatt, hogy az nekem volt kínos. Persze Norton tudott volna jól is alakítani, de mit kezdjen Bruce karakterével. És ez így van a többiekkel is. Liv Tyler, nem tud színészkedni (sajnálom Arwen rajongók ez van). De vannak pozitív pontjai is a filmnek, amik mentik a menthetőt. Tim Roth, mint gonosz, nagyon jó. Ő beleéli magát a szerepébe és ki is használja. És ott vannak az akciók, amik azért egész jók. Kiemelném a végén lévő bunyót, ami azért elég látványos. És, ez a film is szórakoztatni, akarja a nézőt és ezt minimális szinten teljesíti is. Épp ezért a szembe tűnő hibái ellenére is egy 10/6-ot megérdemel. Amúgy mióta Mark Ruffalo játssza Hulkot a Bosszúállókban, azóta ő is kedvencem lett.


A legalulértékeltebb Marvel film


Vasember 2


Aztán a következő fordulópont 2010-ben jött el és vele együtt megérkezett Tony Stark is. Bevallom kicsit féltem a filmtől. Sok helyen olvastam, hogy ez a legrosszabb az moziuniverzumból. Nem méltó az 1. részhez és bántóan semmiről nem szól. És mikor végignéztem, nem igazán értettem, hogy mit utálnak benne. Szerintem van olyan jó, mint az 1. Ok, aláírom, hogy nem tökéletes és a Vasember filmekből ez a leggyengébb darab, de nagyon nem érdemli meg ezt a közutálatot. A film szórakoztató. Tony-nak még mindig nagyon jó dumái vannak és csak megerősítette azt a tényt, hogy ő a legjobb a Marvel univerzumban. És nem szabad elmenni a főgonoszt alakító Mickey Rourke elől, aki szintén nagyon jó volt. Amennyire nem tetszett az 1. rész ellenlábasa, annál jobban ki tudtam békülni az itteni figurával. De a többiek viszont vagy feleslegesek, vagy irritálóak. Pepper (Tony barátnője) például itt lett nálam idegesítő. A másik pedig Tony ellencégének a vezetője. Már nem emlékszem a nevére, csak annyit tudok róla, hogy borzalmasan kínos volt. De még ezektől eltekintve is nem értem, miért húzzák le ennyire ezt a filmet. Csak ismételni tudom, magam a film szórakoztatni akar. Az egész Marvelnek ez a célja. Szórakoztat. És a Vasember 2 is teljesítette az elvárásaimat. Az meg + pont, hogy itt jelenik meg először Scarlett Johannson, mint Fekete özvegy. A hibák ellenére is egy 10/8-at kap.


A legvizuálisabb Marvel film


Thor


Aztán jött 2011. Vasembert és Hulkot már bevezették a Bosszúállókba, még 2 fontosabb karakter maradt. Thor és Amerika kapitány. Először Thor jött el a hatalmas kalapácsával. Azt kell, hogy mondjam, nem volt rossz film. Viszont jónak sem mondom. De haladjunk sorjában. Ez a film fontos a moziuniverzum számára. Itt már sok olyan dolgot vezettek fel, amik a későbbiek során fontosak lesznek. Kezdve Assgard-tól, egészen a Tesseract-ig. És természetesen itt van Loki is. A filmnek ugyan azok a pozitív tulajdonságai, mint az eddigieknek. Látványos, szórakoztató és néhol vicces. De itt már vannak olyan hibák, ami miatt nem tartozik kedvenceim közé a Thor. Először is a látvány néhol elég giccses, főleg Assgardnál. Fontos helyszín elismerem, de néhol már annyira színes és annyira fényes, hogy az már a giccs határán van. OK, de akkor esetleg a földön játszódó jelenetek, hogy tetszettek nekem? Ott pedig egy szintén giccses szerelmi szállat kapunk Thor és Natalie Portman között. Itt az a pont, amit soha nem értettem a Marvel filmekben. Miért kell erőltetni a love storyt? Nem lenne bajom vele, de mindegyikbe nagyon bele van erőltetve és én nem érzem hiteleségét, egyikben sem. És. Előre is sajnálom Thor rajongók, de maga a karakter nálam nagyon antipatikus. Én nem tudtam őt szeretni. Nálam már nagyon bunkó és kőagyú volt. Nem tudta felmérni, hogy milyen kárt okozott a birodalomnak az önfejűségével. Most arra gondolok, mikor a jégóriásokhoz megy. Persze a végére megváltozik, de őszintén megmondva én még mindig nem lettem Thor kedvelő. Viszont, aki nálam pozitív meglepetés volt az Loki. Ő egy nagyon jó karakter volt és talán az egyik legjobb Marvel gonosz is egyben. Ravasz, mágiát használ és a későbbiekben manipulálni is tud embereket. DE a Thor nem volt egy rossz film. 10/7


A legérdektelenebb Marvel film


Amerika kapitány: Az első bosszúálló


Emlékeztek arra, mikor azt mondtam, hogy a Vasember 2 nem érdemli meg azt a közutálatot. Én, egyszerűen nem értem, hogy az a film, hogy lehetett számukra, ennél rosszabb. Mi előtt még minden Amerika kapitány rajongó felír engem a fekete listájára, hozzá tenném, hogy az utálatom, csak addig tartott, amíg nem láttam a Tél katonáját, de arról majd később. Most vonatkoztassunk el a zseniális 2. résztől és koncentráljunk az 1.-re. Én értem, hogy miért kellett ez a film. Amerika kapitány fontos tagja a Bosszúállóknak, a Tesseract is fontos anyag a világban és a Hydra is egy fontos tényező a későbbi Marvel filmek során. DE az egész annyira unalmas, hogy szavakba nem tudom önteni a csalódottságomat. A film nem szórakoztató, ok, mert komolyabb hangvételű akart lenni. De az meg nem sikerült. Én nem tudom komolyan venni, azt, hogy egy Amerikai zászlóba öltözött fickó kemény pajzsával felpofoz egy rikító vörös arcú nácit. Pedig a film elvárja, hogy komolyan vegyük. És mellette monoton és unalmas. Az akciók szintúgy. A karakterek semmilyenek. Steve Rogers patrióta stílusa, elégé nevetségessé teszi a karaktert és a szerelmi szála felesleges. A főgonosz, akit Hugo Weaving alakít jó volt. Egészen addig, míg nem veszi le az arcát. utána sajnos nevetséges lesz ő is. Aztán a végső jelenetben adnak egy magyarázatot, hogy miért kellet ezt a filmet végig szenvednem. Hogy Kapitány lefagyjon és felolvasszák 2012-ben. Ok, én értem, hogy miért volt szükség erre, de akkor csinálják meg jól. Ehelyett nálam egy 10/5-ös alkotás lett. És még egyszer elmondom az Amerika kapitány utáni gyűlöletem csak a 2. részig tartott.


A leglátványosabb Marvel film


Bosszúállók


Végre eljött 2012! Végre láthatjuk őket! Végre összegyűlnek és zúznak egy jót! Hatalmas hype kísérte végig a Bosszúállókat. Sokan az év legjobb filmjének kiáltották ki. Én persze csak az elmúlt hónapokban néztem meg, mert akkor engem nem érdekelt. Viszont most megnéztem és csatlakozom hozzátok rajongók. Röviden. A Bosszúállók a legjobb Marvel film! És ezzel akár abba is hagyhatnám a kritizálást, mert ezzel a kijelentéssel, már elmondtam mindent. A Bosszúállók egy 2 és fél órán át tartó parádé a zseniális fajtából. Az akciók elképesztőek! A New York-os pusztítás mérföldkő a filmtörténelemben. Grandiózus, látványos és humoros. Ugyan akkor a Bosszúállók legnagyobb előnye, hogy az is élvezheti, aki nem látta az előzmény filmeket. Bár hozzá kell tenni, ha sorjában nézzük őket, akkor annál több kikacsintást, fogunk érteni. Az a jó a műben, hogy tudja, hol van a határa. Nem akarja komolyan venni magát, ugyan akkor nem merül bele a túlzott CGI használatába. Hagy időt a karakterek bemutatására. A rendező Joss Whedon, nagy rajongója a képregényeknek és tudta, mit kell csinálnia. Hagyott időt a karakterekre és az interakcióikra. A film legnagyobb ütőkártyája az, mikor ezek a figurák együtt vannak a képernyőn. Hagy időt, hogy megismerjék egymást és utána együtt mentsék meg a világot. A csapatmunkájuk egyszerűen fantasztikus. És itt vannak még a kisebb vitáik is, főleg Kapitány és Vasember között. Illetve vannak kisebb bunyók is közöttük pl. Thor vs Vasember vagy Fekete özvegy vs Hulk. A film pedig mer vicces lenni. Én rengeteget nevettem rajta, főleg annál a résznél, mikor Hulk Lokit dobálja össze vissza. A főgonosz Loki pedig szintén nagyon jó. Nem véletlenül ő a legjobb Marvel gonosz, egészen addig, míg nem jött Ultron. Röviden a Bosszúállók egy kihagyhatatlan alkotás, mindenkinek. Én is még megnézzem párszor. 10/10


És a Bosszúállókkal véget ért a Marvel filmek 1. fázisa. Most egy kis szünetet tartunk. Legközelebb a 2. fázisról lesz szó. Addig is én a Klasszikus Hollywood voltam. Folytatása következik J


1 megjegyzés:

  1. Én ezeket a filmeket nem láttam. Maga az írás összeszedett, jó. Ügyes vagy! De nem kaptam kedvet a Marvel filmek megnézéséhez!

    VálaszTörlés