Sugarlandi hajtóvadászat
Sziasztok, ez itt újra a Klasszikus Hollywood és most
folytassuk a Spielberg marathont. Legutóbb első rendezéséről a Párbajról volt
szó. Már említettem, hogy ez még nem volt moziban bemutatva, helyette a TV
képernyőjén lehetett látni a művet. Spielberg a film után még készített pár rövidfilmet,
míg végül 1974-ben megnyílt előtte a kapu és neki láthatott első mozifilmjének.
És most nincs semmi összefoglalóm a film előtt, inkább vágjunk bele a lecsóba.
A mester első mozisfilmje nem volt más, mint a ma már teljesen eltűnt Sugarland
expressz, aminek magyar címe Sugarlandi hajtóvadászat, de én jobban szeretem az
angolt, ezért csak így fogok rá hivatkozni. Na de kezdjük.
Történet: A film megtörtént eseményt dolgoz
fel, ami 1969-ben Texas államában történt meg. A film két főhőse egy házaspár,
akiknek büntetett előéletük volt és már mindketten ültek börtönben és
fegyházban piti balhék és lopások elkövetése miatt, ezért a gyámügy elvette
tőlük a gyereküket és egy másik család fogata örökbe. Az anyának szabadulásakor
egyetlen célja van, visszaszerezni a gyerekét. Így kiszabadítja férjét a
fegyházból, de arra nem számítanak, hogy egy járőr utánuk ered. Viszont arra
még a járőr se számított, hogy a házaspár túszul ejti őt és ellopják a
kocsiját. A hír elterjed a környező településeken, majd később egész Texas
államában. A rendőrség a pár után megy, de nem avatkozik bele, mert féltik
társuk életét. Így a film közben kialakul egy dráma-kaland műfaj. Hú, hogy is
kezdjem. Mint már mondtam igaz történet az alapja a filmnek. Én eddig nem
tudtam, hogy ilyen is megtörtént. Lehet, hogy Amerikában világszenzációs
esemény volt, de mi, alig ha hallottunk volna róla. De most, hogy a film is
kijött, már ezt is tudjuk. A történetet elnézve volt benne potenciál. Csak
gondoljatok bele. Egy road-movie (országúti film), ami még túszdrámának is működik,
és közben hozza a kalandfilmek hangulatát+ igaz történet az alapja. Mind
megvolt ahhoz, hogy egy emlékezetes és örökzöld filmet kapjunk. És most jöjjön
egy hatalmas DE.
Megvalósítás: Istenem, olyan rosszul nyúltak az
alapanyaghoz, hogy az már nekem kínos. A film legnagyobb baja, hogy nem találja
a műfaját és nem tudja, hogy milyen tálalásban mutassa be. Én néztem Imdb-t,
ahol drámának minősítették. Hát előre is elmondom drámának túl komolyan
vehetetlen. Olyan jelenetek vannak a filmben, melyek már a vígjáték irányába
viszik el az egészet. Félre értés ne essék, lehetett volna benne pár vicces
beszólás, de az egész film alatt csak ezek mennek és látszik, hogy nagyon
erőltetett. És ebből ne csináljanak már viccet. Ha netán az alkotóknak ez lett
volna a szándékuk, akkor minden bizonnyal fekete-komédiát akartak, amit még el
is fogadtam volna, mert imádom, a fekete humort lásd. Ponyvaregény, Fargo, de
az alkotók maradtak a blőd poénok mellet pl. A főszereplők megállnak egy benzinkútnál,
hátuk mögött a rendőrséggel és a férj mondja a feleségének, hogy most menjen el
WC-re. Persze azt mondja, hogy nem kell neki, de 10 perc elteltével nyavalyog,
hogy pisilnie kell. És nagyjából ilyen szintre számítsatok az egész film alatt.
A vége pedig 100% dráma, ami még jól is sikerült, de akkor mi volt ez a sok
ökörködés az elején. Nagyon nem passzol az összképbe. Egyedül a kalandfilm
vonulata volt, amit elfogadtam, de közben zajlik a rengeteg marhaság és addigra
lesokkol az agyunk és várjuk, hogy mikor lesz vége ennek az izének. Félreértés
ne essék, én szeretem a vígjátékokat, de ha ezt a filmet vígjátéknak szánták,
akkor miért veszi magát komolyan. Ja, mert igaz történet. De akkor miért nem
maradtak, meg kalandfilm stílusban. Á hagyjuk, inkább nézzük a karaktereket.
Karakterek és színészek: Egy kaland filmet (vagy drámát), úgy
lehet eladni, hogy képesek vagyunk drukkolni a karakternek. Mindig is fontosak
volt az azonosulható karakterek az ilyen kaliberű filmeknél. Nos, itt nem ez a
helyzet. Itt senkivel nem tudtam azonosulni. Ez még nem is lenne baj, de hozzá
jön még az, hogy szinte mindenki totál hülye vagy nem érdekel. Mennyünk szép
sorjában. A nőt végig átjárta az anyaság. Azért teszi ezt, mert vissza akarja
kapni a fiát. Ez szép dolog, de a karaktere egy hülye némber, aki állandóan
nyavalyog, hogyha valami baj van vagy hogyha (nem vicc) nem kap texasi
aranybélyeget. What? Igen a filmben azért kell megállniuk, hogy vegyenek pár
aranybélyeget, miközben az egész texasi rendőrség a nyomukban van! Az apa is
egyszerűen irritáló volt. A legnagyobb baja, hogy a felessége húzza az orrán át
fogva. Ő azt látja helyesnek, hogyha letölti a maradék 4 hónapját a fegyházban,
mert nem akar megint bajba kerülni, de a felesége addig sír, míg végül bele
megy. Mellette pedig annyira szerencsétlen, hogy az már fáj. Pedig vannak neki
is jó pontja. Például látja, hogy ha így folytatják tovább annak nem lesz jó
vége. Az egyetlen karakter, akivel tudtam azonosulni az a túszul ejtet rendőr
volt. Ő nem csinált semmi hülyeséget, sőt. Ő volt az, akinek jó meglátásai
voltak pl. együtt érzet a házaspárral, de tudta, hogy ez akkor is emberrablás,
ami komoly bűn. Ő egy jó karakter volt. Sajnos ezt már nem lehet elmondani a
többi rendőrről. Annyira hülye volt mindenki. Ezt a kocsit követik és ennyi.
Pedig ők vannak túlerőben meg nekik van több fegyverük, de nem csinálnak
semmit. Jézusom, ha lett volna köztük egy értelmes ember is, akkor hamarabb
vége lett volna az egésznek. Viszont a lakosságnak sincs ki a négy kereke.
Elkezdik dicsőíteni és jó utat kívánnak az ember rablóknak. Mi van?! Nem viccelek,
jó utat kívánnak nekik, mert, hogy mennyire emberi és jóságos, hogy ezt a
gyerekükért teszik. Oké gondoljuk csak át. Igaz történet a film. Tehát Texas
tényleg szerette ezt a párt, akik meg akartak ölni egy embert, mert visszaakarták
kapni a fiújukat. Ilyen tényleg megtörténhet a valóságban? Én már nem tudom, de
nem is érdekel.
Teknikai megvalósítások:
Korrekt volt. És
ennyi nem egy nagy Was ist das
Összefoglalva nem egy borzasztóan rossz film, de nagyon
irritáló, nem találja műfaját, nagyon rossz az összképe, szinte minden karakter
sík hülye, ezért ha valaki megnézné Spielberg filmjeit, ezt nyugodt szívvel,
hagyja ki. Mondjuk, Spielbergre annyira nem haragszok, mert ez volt az első
mozi filmje, tehát még újonc volt Hollywoodban. Bár ha belegondolok 3 évvel
előtte elkészítette a Párbajt, ami nagyon jó volt, tehát akkor nem értem, hogy
miért nem tudta megismételni ezt a zsenialitását a Sugarland Expressnél. Inkább
hagyjuk. Egy ilyen rossz filmélmény után csak jó lehet a következő. De még
mennyire, mivel 1 évvel később Spielberg elkészítette a Cápát, ami azért fontos
számomra, mert az a film tehet arról, hogy filmszerető lettem J
Én a Klasszikus Hollywood voltam. Sziasztok
Értékelés: 10/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése